Sportiskola szakosztályai

Nagy sikerrel volt a Családi Jégnap és a Fakutyaverseny

A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség szervezésében valósult meg a Családi Jégnap és Fakutya verseny.  A rendezvény Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Szabadidősport Szövetség pályázatán nyert támogatásból valósulhatott meg. Szombathelynek hagyományosan nagyon magas szervezettségű a téli szabadidős rendezvénypalettája. A rendezvényen korhatár nélkül bárki részt vehetett, a családi versenyen több kategóriákban indítottak futamokat. A jeges események lényege az volt, hogy minél több korcsolyás mozgásformával ismerkedhessenek meg a résztvevőket.

A közös bemelegítéssel kezdődött a rendezvény, amelynek célja a versenyeken szereplő mosásformákra való ráhangolódás, és a résztvevők szervezetének bemelegítése volt.

Szülők és gyermekek nagy közös játékban vehetett részt a Családi korcsolyaversenyen, az együtt mozgás élménye örömet szerzett a részvevőknek.

A vetélkedésben szereplő dupla akadálypálya a korcsolyázás legfontosabb elemeit tartalmazta. A fakutyaversenyen minden korosztály kipróbálhatta magát.

A rendezvény elérte célját, hiszen sok szombathelyi próbálhatta ki a jégsport által biztosított speciális mozgásformákat, a szülő - gyermek vetélkedés pedig olyan közösségi tevékenységet valósított, meg amit a  családok nehezen tudnak megvalósítani a mindennapokban lefolytatott tevékenységeik során.

Oldalainkat 445 vendég és 0 tag böngészi

Kapcsolat

  •        Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonpr. Kft.
  •        +36 20 959 7483 (8:00 - 16:00)
  •        sportkozpont@szombathelyisport.hu
  •        9700 Szombathely, Markusovszky L. u. 6.

Kövessen minket

      blogger100

Bejelentkezés

Partner oldalak