A Sportközpont fő tevékenységei

  • Gondoskodik a Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése által hozott a sport területét érintő határozatok végrehajtásáról, illetve a végrehajtás megszervezéséről és ellenőrzéséről.
  • Célkitűzéseket, fejlesztési terveket készít a működési területéhez tartozóan a sportban meghatározott feladatokra.
  • Illetékességi rendszerébe illő versenyrendszereket, bajnokságokat, városi sportrendezvényeket, sporttáborokat szervez, illetve közreműködik ezek lebonyolításában.
  • Kapcsolatot tart a város sportegyesületeivel, szervezeteivel, segítséget nyújt azok munkájának koordinálásában.
  • Sportnyilvántartást, adatbázist kezel, illetve vezet, amely a helyi sport mind szélesebb körére kiterjed.
  • Szakmai javaslatokat készít az önkormányzati sport kitűntetésekkel és jutalmazásokkal kapcsolatban.
  • Közreműködik a város által kiírt a sport területét érintő pályázatok kezelésében, feldolgozásában, segítséget nyújt a helyi sportszervezeteknek az egyéb sportpályázatok elkészítésénél.
  • Részt vesz a mozgás-gazdag életmódot népszerűsítő felvilágosító programok megszervezésében.
  • Fenntartja, és üzemelteti –a sportszakmai követelményeknek megfelelően- a működési körébe tartozó sportlétesítményeket.
  • A sportlétesítmények üzemeltetésének megszervezésében kiemelt tekintettel ügyel a sportegyesületi, az iskolai és a szabadidősport igények minél teljesebb körű kielégítésére.
  • Biztosítja a sportlétesítmények rendeltetésszerű üzemeltetését. A sportlétesítményeken lévő pályákat, játéktereket a sportszakmai követelményeknek megfelelően használatra előkészíti.
  • Saját erőforrásból folyamatosan gondoskodik a létesítmények állagának megóvásáról, szakszerű javításáról, fejlesztésekről.
  • A létesítmények szabad kapacitásának kihasználása érdekében sportpályáit eseti, vagy hosszabb időre bérbe adja, sportegyesületek, gazdálkodó szervezetek, magánszemélyek számára, sporttevékenység, edzések, versenyek lebonyolítására.

Bejelentkezés

Oldalainkat 87 vendég és 0 tag böngészi

Kapcsolat

  •        Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonpr. Kft.
  •        +36 94 513 760 (8:00 - 16:00)
  •        sportkozpont@szombathelyisport.hu
  •        9700 Szombathely, Markusovszky L. u. 8.

Kövessen minket

      blogger100

Partner oldalak