Sportiskola szakosztályai

Edzők meséltek Szombathelyen – Sportágak, módszerek, hitvallások

A 20 éves Szombathelyi Sportiskola sportszakmai napján hat sikeres edző módszereibe, hitvallásába nyerhettek bepillantást a középiskolás sportiskolások.

A városban két köznevelési típusú sportiskola működik, ezúttal a középiskola, a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium volt a házigazdája a 20 éves a Szombathelyi Sportiskola című rendezvénysorozat legutóbbi eseményének, a sportszakmai napnak. A fi atalok részt vehettek az Edzők a porondon című kerekasztal-beszélgetésen is, amelyen Sütő Dániel hat sikeres trénert faggatott. Friedmanszkiné Mohácsi Éva, a Szombathelyi Sportiskola korábbi (ma már nyugdíjas) atlétikai szakosztályának vezetője, edzője idézte fel a kezdeteket – dr. Polgár Tibor és Rácz Gábor fejéből pattant ki az ötlet, hogy az élsportot megcélzó utánpótlás-nevelésre

egy városi sportiskolát hozzanak létre. Ez 1999-ben történt, az SI aztán a tornaszakosztályban edzősködő Rácz Gábor igazgatásával épült, bővült hosszú éveken át – Mohácsi Éva 2002-ben lett a helyettese. A sikeres munka részeként kiemelte a testnevelőkkel való
jó kapcsolattartást és az edzők lelkes, odaadó munkáját.

A kosárlabdában edzőként 1995 óta tevékenykedő és utánpótláscsapataival sikert sikerre halmozó – nem mellesleg az NLG-ben tanító – Váradiné Szarka Ildikó úgy véli, hogy sportágában először az ügyességet és térérzék kell fejleszteni. De legalább olyan fontos
szerepe van a közösségnek és annak, hogy a fi atalok elhivatottak legyenek, szeressék, amit csinálnak. Elengedhetetlen, hogy egyforma értékrend szerint dolgozzon, tűzbe menjen egymásért az edző és a játékos is. Annak, hogy jól teszik a dolgukat ott, a sárga-feketék
háza táján, olyan élvonalból ismerős nevek a bizonyítékok, mint korábban például Dénes Gábor, Baumgartner Balázs, Feigl Imre, Szabó Zsolt, vagy a mostaniak közül Perl Zoltán, Váradi Benedek…

2020 01 08si

Németh László, a Dobó SE edzője a legnagyobb fia a néhai Németh Pálnak. Ő volt az első tanítványa a dobópápának, és versenyzőként, majd már edzőként is rengeteget tanult az édesapjától. Határozott elvek, értékrendek szerint irányítja a fiatalokat, véleménye szerint szigorú elvárások, kemény munka nélkül nincsen eredmény. (Németh Lászlót és edzőtársát, testvérét, Németh Zsoltot választotta a Magyar Atlétikai Szövetség az év atlétaedzőinek.)

A többszörös kick-box világbajnok Dancsó Zoltán versenyzőként egyszerűbbnek látta a világot. Nem volt más dolga, mint hogy a felkészülésbe beletett munkát – edzője, Koszogovits Mihály instrukcióval – kihozza magából a versenyeken. A mai, sokszínű világban a fi atalokat azonban már nem olyan könnyű motiválni, nagyon kevesen vállalják a versenyzést, és a páston nehéz viszontlátni tőlük az edzésen megtanultakat.

Pergel László, a Haladás sakkszakosztályának vezetője arról beszélt, hogy milyen sokat változott a sakkozók felkészülése az informatika előretörésével. Nyolc-kilenc millió sakkparti adatbázisából lehet szűrni, válogatni. Persze aztán tanulni, gyakorolni. És a fi zikai állóképességet más sportágak űzésével fejleszteni.

Marosán György, az SZKKA NB I-es női kézilabdacsapatának edzője nagy szenvedéllyel végzi a munkáját. Azt vallja, hogy az edzői munka 60–65 százaléka pszichológia, pedagógia. Csapatot, közösséget építeni, vezetni nem lehet, ha nem ismeri jól minden emberét, játékosát, ha nincs őszinte kapcsolat közöttük. Az edző felszíthatja a motivációt, plusz energiát adhat a csapatának. A jó mentális háttér tudja emelni a sportteljesítményt.

Forrás: vaol.hu

 

Oldalainkat 65 vendég és 0 tag böngészi

Kapcsolódó cikkek

Közérdekű adatok

Kapcsolat

  •        Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonpr. Kft.
  •        +36 20 959 7483 (8:00 - 16:00)
  •        sportkozpont@szombathelyisport.hu
  •        9700 Szombathely, Markusovszky L. u. 6.

Kövessen minket

      blogger100

Bejelentkezés

Látvány-csapatsport támogatással kapcsolatos határozatok