Szombathelyi csapat nyerte a Diákolimpia® Játékos Sportverseny döntőt Egerben

2017. március 25-én rendezték meg a 2016/2017. tanévi Diákolimpia® Játékos sportversenyének országos döntőjét, amelynek idén Eger adott otthont. A verseny során az I-II. korcsoportban a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola csapata bizonyult a legjobbnak. A Diákolimpia® idén ünnepli a 30 éves jubileumát.

A Diákolimpia® Játékos sportverseny a legfiatalabb iskolás korosztálynak szól, és a sport játékos és közösségi élményét nyújtja a 6-10 éveseknek. A felkészülés és a versenyek során cél, hogy a mozgást igazi örömforrásként éljék meg a gyerekek, és ezek az élmények megalapozzák a későbbi rendszeres testmozgás iránti igényüket. A versenyzés során 18 fő (lányok és fiúk egyaránt) alkot egy csapatot, amelyek 10 különböző feladat során mérik össze ügyességüket (például futás váltóbottal, kötélhajtás, kötélhúzás, floorball váltó, stb.)

A versenyen országosan 5166 gyermek indult el, és 8 csapat, azaz összesen 144-en jutottak a döntőbe a következő településekről: Kiskunhalas, Gyula, Budapest, Agárd, Eger, Törökbálint, Szombathely (2 csapat). A döntőre szombaton az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban került sor. A megnyitó ünnepségen részt vett Habis László, Eger város polgármestere, és Balogh Gábor, az MDSZ elnöke. Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó a szülinapos versenyzőket köszöntötte, továbbá tevékeny részt vállalt az eseményen az első versenyszám elindításával. A díjátadásban Martonné Adler Ildikó, Eger város alpolgármestere működött közre.

A fantasztikus hangulatú versenyen az alábbi végeredmény született:

1. helyezett: Zrínyi Ilona Általános Iskola, Szombathely

2. helyezett: Újlak Utcai Általános Iskola, Budapest

3. helyezett iskola: Bálint Márton Általános Iskola, Törökbálint

A Diákolimpia® Magyarország tanulmányi és tehetséggondozó versenye, amely 12 MDSZ által rendezett, és további 30 olyan versenyt foglal magába, melyet sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozatban egy tanév során összesen 270 ezer diák vesz részt, közülük 15 ezren jutnak el a döntőkig. A Diákolimpia® idén a 30 éves jubileumát ünnepli, és az idei versenysorozatának csúcseseménye a debreceni kiemelt országos döntő lesz júniusban, ahol 6 sportág legjobbjai csapnak össze több korcsoportban, és a sportversenyek mellett igazi fesztiválélményt is kapnak a résztvevők.

A Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították és mára a legnagyobb magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész életen át. A szervezet testmozgás és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség, valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyaroroszágon. A Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát®, amely az egyetlen országos tanulmányi verseny a diáksportban.

Bejelentkezés

Oldalainkat 59 vendég és 0 tag böngészi

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolat

  •        Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonpr. Kft.
  •        +36 94 513 760 (8:00 - 16:00)
  •        sportkozpont@szombathelyisport.hu
  •        9700 Szombathely, Markusovszky L. u. 8.

Kövessen minket

      blogger100

Partner oldalak