CSÚSZDA VERSENY

Csütörtöki Pályaedzés és Kezdő Futók Köre

Éjszakai Futás a Csónakázó tónál 4.0

Kisiskolák Sportversenye Diákolimpia®

Nyári Napközis Sporttábor 2018.

Szeminárium,- oktatóterem kiadó!

A belváros peremén, a kórházzal szemben 30-35 fő egyidejű befogadására alkalmas 60 nm-es terem...

Szuperliga 2018 minifutball

VÍZI PARÁDÉ

Zsinórlabda Bajnokság

Sportiskola szakosztályai

Ovis Zsinórlabda Bajnokság

Szombathely, Arena Savaria 2018. január 26. 

A Magyar Röplabda Szövetség és a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. szervezésében második alkalommal került megrendezésre Szombathelyen az Ovis zsinórlabda bajnokság. Az első alkalom sikerét bizonyítja, hogy ezúttal még nagyobb érdeklődés övezte a rendezvényt és 1 kivételével az összes helyi óvoda képviseltette magát, sőt még a Csepregi óvoda is 3 csapattal nevezett. Így végül 20 intézményből összesen 250 óvodást és 60 kísérőt regisztráltunk az előzetes nevezés során. 6 pályán zajlottak a mérkőzések, fiúk és lányok vegyes csapatokban versenyeztek az 5 perces mérkőzéseken.

9.00 órakor egy rövid megnyitóval kezdődött a rendezvény, ahol a szabályokat ismertettük. A lebonyolítás értelmében minden csapat 6 mérkőzést játszott. A nap folyamán gyerek zenék és rajzfilm slágerek fokozták a hangulatot. Önzetlen szponzorainknak köszönhetően minden pályán egységes hálót tudtunk biztosítani, a „meccs labdákat” pedig a szövetség képviselői hozták magukkal.

Az óvónők és a gyerekek emléklapot, valamint ajándékcsomagot kaptak, amely gyümölcsöt, némi édességet, ropogtatnivalót, üdítőt és egy matricás irattartót tartalmazott. A szövetség jóvoltából a tornán minden résztvevő egységes pólót kapott, a gyerekek kéket, a felkészítők pedig pirosat. Ezenkívül az óvodák a jelentkezett csapatok számától függően könnyített röplabdákat kaptak.

A rendezvény során biztonsági szolgálat és orvosi ügyelet működött. Tiszteletét tette az NB I-es Hungast-Haladás felnőtt női röplabda csapata is, valamint 34 Sportiskolás játékos kísérte az ovis csapatokat a zökkenőmentes és gyors versenyzés érdekében. Terveink szerint képzési rendszerünkbe beépítjük ezt a képzést.

Remek hangulatban zajlott a bajnokság, ahogy a videó is mutatja, mindenki nagy megelégedéssel távozott, és várja a folytatást, amelyet tavasszal tervezünk megvalósítani.

A verseny után pozitív visszajelzéseket kaptunk, amely szerint a verseny óta az óvónők előszeretettel használják ezt a mozgásformát az óvodákban is.

A versenyről készült képeket a Szombathelyi Sportiskola Röplabda szakosztály Facebook-os oldalán lehet megtekinteni, valamint a www.szombathelyisport.hu weboldalon.

 

Bedőcs Gergely

           szakosztályvezető

Oldalainkat 122 vendég és 0 tag böngészi

Kapcsolat

  •        Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonpr. Kft.
  •        +36 20 959 7483 (8:00 - 16:00)
  •        sportkozpont@szombathelyisport.hu
  •        9700 Szombathely, Markusovszky L. u. 6.

Kövessen minket

      blogger100

Bejelentkezés

Partner oldalak